Egyetlen színházjegy áráért Magyarország legnépszerűbb zenekarainak koncertjein bulizhat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó közönsége. Idén is négy ország színházi előadásainak ad otthont a váci fesztivál, július 5-8. között cseh, lengyel, szlovák és magyar társulatok érkeznek a Dunakanyarba.
A szervezők nem titkolt célja, hogy minél több embert csábítsanak be a színházi előadásokra, így a színházjegy mellé ajándék belépő jár a Duna-parti programokra, koncertekre. A fesztivál idei fellépői többek között a Belga, a Punnany Massif, az Ivan and the Parazol, a Tankcsapda, Péterfy Bori, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby. A magyar együttesek mellett minden nap bemutatkoznak friss bandák a V4-es országokból is.
A színházi kínálat pedig igazi csemegének ígérkezik, a látogatók megismerhetik a régió legmeghatározóbb társulatait.
Csehországból a Svandovo Színház Sábiná Krátká: Sírj, baby sírj! című előadását hozza el. A vígjátékban öt nő egy életvezetési tanácsadó segítségével próbál fényt deríteni a boldogság titkára.
A Varsói Színházi Akadémia és a Łódź-i székhelyű CHOREA Theatre közösen vezetik azt a Hamlet esettanulmány című színházi projektet, amelynek célja a Shakespeare-i kortárs szemlélet kialakítása Stanisław Wyspiański és Jerzy Grotowski szövegein keresztül.
Szlovákiából, Nyitráról az Andrej Bagara Színház társulata érkezik. Ők a Magyarországon született, majd Svájcban élő világhírű író Ágota Kristóf első, A Nagy Füzet című regényének adaptációját állítják színpadra. A fekete humorral átszőtt mese, vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről.
A fesztivál utolsó napján a három ország társulatai magyar színészekkel kiegészülve egy közös előadást mutatnak be, amelyet csak egyszer, ezen a napon láthat a közönség.
A teljes program a fesztivál honlapján érhető el, ugyanitt lehet a jegyeket is megvásárolni.
Ha pedig a rendezvény Facebook-oldalán böngésznél, kattints ide.