Artemisia Gentileschi önarcképét a londoni National Gallery úgy vásárolta meg idén, hogy előtte 27 évig nem vett női művésztől képet. Most a szigetországban egy színdarabot is bemutatnak a barokk festőről, amelyben szintén fontos szerepet kap nő volta.
A tizenhetedik századi olasz festőnő édesapja, Orazio Gentileschi sikeres festő volt, Artemisia korán megmutatkozó tehetségét először ő finomította, és közösen is dolgoztak képeken. Az apa Caravaggio-val is jóban volt, művésztársaságban forgott.
Egyik barátja, Agostino Tassi viszont megerőszakolta az akkor tizenhét éves lányát.
Az esetet Orazio vitte bíróságra, de csak egy évvel később, amikor Tassi nem volt hajlandó feleségül venni a lányát. A vád: megrontás.
A bírósági iratok tanúsága szerint Artemisia megpróbálta ellökni Tassit, és megkéselni, hogy megakadályozza az erőszakot.
Később azonban a festő és a tanítvány viszonyba kezdtek, melyben Tassi sokáig ígérte, hogy elveszi Artemisiát, míg végül egy évvel később megtagadta ezt. A korabeli jog nem ismerte a szexuális erőszak bűntettét, így vádolt a jóvátételre vágyó apa megrontással, házassági esélyek eljátszásával és a család becsületén esett folttal.
A tárgyaláson a lánynak kellett bizonyítania, hogy megerőszakolás történt.
Egy fémből és spárgából álló hazugságvizsgáló- és kínzóeszközzel az ujjain tanúskodott. „Ez a gyűrű, amit adsz nekem, és ezek a te ígéreteid” – mondta Tassinak, ahogy a zsinórok megfeszültek az ujjain, majd elismételte: „Ez igaz, igaz, igaz.” Vallomását igaznak találták, Tassit pedig bűnösnek.
Azonban az erőszaktevőnek a pápa kedvelt festőjeként nem kellett börtönbe vonulnia.
Igaztalan lenne a festőnővel szemben, ha a megerőszakolása felől magyaráznánk az egész életművét, azonban az tagadhatatlanul kihatott további életére.
Uralkodó a képein az erős nők jelenléte, és visszatérő elem, hogy erőszakosan viszonyulnak a férfi alakokhoz.
Egyes értelmezések szerint nem pusztán terápia, de művészi igazságtétel is volt ez számára – a maga javára fordítva azt vált elismert és jómódú festővé, nőként a tizenhetedik században. Mecénásai között szerepelt az angliai I. Károly és a spanyol IV. Fülöp, valamint ő lett az első nő, akit a firenzei Accademia del Disegno felvett tagjai közé.
Önarcképe, melyet a londoni képtár idén megvásárolt, szintén erre példa. Alekszandriai Szent Katalinként ábrázolja magát, akit szöges kerekekből álló kínzószerkezettel akartak kivégezni, de az angyalok segítségével a kerekek széttörtek.
Katalin-Gentileschi a festményen nyugodtan és sértetlenül fogja egy kerék törött darabját, a gesztussal mintegy felülkerekedik a saját kínzásán.
Ezt a megközelítést viszi tovább a Breach kísérleti társulat is a tárgyalás dokumentarista-fikciós színpadra állításában. A bírósági papírok töredékben maradtak fenn, ebből indult ki a három színésznő a válogatott festmények élőképként ábrázolása mellett. Nemcsak a műfaj vegyes, de a nyelvezet is: akárcsak a reneszánsz és barokk festmények korabeli ruhában ábrázolt bibliai szereplői, a bírósági kamaradráma résztvevői is egyik pillanatban még archaikusan beszélnek, a másikban pedig a 21. századinak is tűnhetnek.
A darab címe Artemisia védekezését idézi fel, de szándékosan utal a színház őszinteségének határaira is.
Az Its True Its True Its True először az edinburgh-i Underbellyben került a közönség elé, majd október 16-tól november 10-éig a londoni New Diorama-ban játssza a Breach.
A festményt 2019-ben állítják ki, addig folyik a restaurálása.
Forrás: BBC