Egy komolyan vehető listához nagyjából tízszer annyi 2014-es színházi bemutatót kellett volna látnom, mint amennyire módom volt az elmúlt esztendőben. Bár szerepel az összesítésben vidéki és határon túli előadás is, de ezeket is fővárosi színházi fesztiválon vagy egyszeri vendégszereplésen volt szerencsém megtekinteni. Erősen szubjektív válogatás következik.
A 2013–2014-es évad kiemelkedő előadása nem kerülhetett fel a listára, mert bemutatója 2013 őszén volt, de azóta is csak előjegyzéssel lehet jegyet szerezni rá. A Titkaink Pintér Béla Társulatának legnépszerűbb és talán legjobb darabja, sőt egyesek szerint a Mohácsi testvérek által a Nemzeti Színházban színre vitt Egyszer élünk mellett az elmúlt öt év legkiválóbb előadása.
10. Henrik Ibsen: Hedda Gabler (Radnóti Miklós Színház – rendező: Valló Péter)
Egy vérbeli kosztümös darab, korhű díszlettel és jelmezekkel. Valló nem akart aktualizálni, de az Ibsen-dráma mélységeit a kiváló színészi alakítások segítségével ügyesen feltárja. Petrik Andrea Heddájáról nehezen veszi le a szemét a néző: egyszerre unatkozó díva, érzéketlen, elkényeztetett fruska és mesteri manipulátor. Senkit sem szeret, de elvárja, hogy őt szeressék, ellenszenves, de olykor már szánalmas. Központi karaktere mágneses mezejében több férfi- és egy-két női sors kering, melyekbe bepillantva a 19. század iránt érzett esetleges nosztalgia maradéka is szertefoszlik.
9. Friedrich Schiller: Stuart Mária (Örkény István Színház – rendező: Gáspár Ildikó)
Két erős és izgalmas női karakterre épül a klasszikus darab kísérletező színpadi technikákat alkalmazó, női rendező által színpadra állított előadása. Mária és Erzsébet sorsának párhuzamos vonásait gyakran a kettéosztott színpadkép jeleníti meg: ami egyiknek börtöncella, a másiknak trónterem. Ötletes és kifejező jelmezek és díszletelemek (bizonyos pontokon vetített a háttér) ágyaznak meg Hámori Gabi (Mária) és Szandtner Anna (Erzsébet) másokat gátlástalanul manipuláló hatalmi harcának, melyben már nem lehet tudni mi a tettetés és mi a valóság, ki a fogoly és ki a királynő.
8. Helen Edmundson: Irtás (Forte Társulat – rendező: Horváth Csaba)
Bár a 2013-as, kritikai sikereket halmozó A nagy füzet markánsabb előadásnak tűnik, az angol-ír szembenállásból eredő tragikus konfliktusokig eljutó Irtás sem vallott szégyent. Sőt. Horváth Csaba fizikai színházának újabb emlékezetes fejezete ez, ahol a szereplők magányos vagy csoportos táncszerű mozgása, összekapaszkodása a színpadon kreatívan felhasznált anyagok (itt rengeteg föld, amit a szereplők zsákokból szórnak ki), jelzésszerű díszletek és jelmezek között éri el a kívánt hatást. Megtörhetetlen hűség, árulás, szerelem és gyűlölet kavarog az előadás világában.
7. Móricz Zsigmond – Gyökössy Zsolt: Pillangó (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár – rendező: Horváth Csaba)
Úgy indul az előadás, mintha egy termelési operettben lennénk, színes ruhákba öltöztetett (mű)parasztok aratnak. A háttér fényekkel megvilágított fehér vászon, a díszlet mindössze egy vászonkunyhó, amit a mögötte rejtőző néhány szereplő tart. Minden mást a mozgás, majd az előadás második felére előtérbe jutó dikció és akció hivatott megmutatni. Az előadás többszörös hátrányból indul: Móricz paraszti világa azóta teljesen eltűnt, a történet (a szülők döntik el, gyermekeik kivel házasodjanak) mára elvesztette aktualitását, mindezek ellenére Horváth rendezése, mely az örök emberi érzelmekre koncentrál, bravúrosan elkerüli a buktatókat.
6. Gogol: A revizor (Vígszínház – rendező: Bodó Viktor)
Nem titkoltan aktuálpolitikára hangszerelt előadás, melyben konkrétan kikacsintanak a szereplők az áthallásos részeknél. A nyelvezete és karakterei harsányabbak, hangosabbak, közönségesebbek a megszokottnál, mintegy modellálva a mai magyar közállapotokat. Emlékezetes marad belőle az üres uszoda medencéjébe gyűjtött irathalmok hatalmas tömege, a vérszemet kapó Hlesztakov egyre gátlástalanabb harácsolása, a polgármester mindent behálózó és mindenkit vazallusává tevő hatalma, illetve a funkcionáriusokat igazgató fortélyos félelem.
5. Kovács Márton – Mohácsi testvérek: E föld befogad avagy számodra hely (Örkény István Színház – rendező: Mohácsi János)
Mohácsi rendezései fogalmak a szakmában. Az E föld befogad avagy számodra hely leginkább az Egyszer élünkkel rokonítható, a közelmúlt magyar történelmének feldolgozásában és színpadra állításában megkerülhetetlen alkotás mindkettő. A vészkorszak drámai eseményei néhol a bohózat műfaji jegyeivel és a történelmi abszurddal keverednek. Emberi aljasság, önfeláldozás pátoszmentes, groteszk humorral nyakon öntött jelenetei követik egymást, és bár van egy nyomon követhető történetszál, sokkal inkább mozaikszerű az építkezés, ami a Mohácsi testvérektől szokatlan, átlagos hosszúságú jeleneteket eredményez.
4. Gorkij: Fényevők (Katona József Színház – rendező: Ascher Tamás)
A maga nemében hibátlan előadást rendezett Ascher Gorkij újrafordított darabjából. Kisrealista remeklés, minden szereplő motivációja precízen kidolgozott, amit a Katona kiváló színészgárdája magas színvonalon meg is valósít. Egyéni és közösségi problémák fonódnak össze a dráma szövetében: tétova, viszonzatlan szerelmek, hűtlenség, elhibázott életek, társadalmi osztályok feszültségei bukkannak elő a hétköznapok banális eseményei mögül. A bolsevik forradalom csípős előszele járja át az értelmiségi család mindenki előtt nyitva álló otthonát.
3. Nyomtatott nagybetű (dramAcum – rendező: Gianina Cărbunariu)
A dokumentarista színházhoz áll legközelebb a fiatal román rendezőnő vállalkozása, aki a nyolcvanas évek román titkosszolgálati anyagait felhasználva hozta létre ezt a különleges előadást. Egy középiskolás srác magányos akciója (szabadságot követel utcai feliratokon) nyomán beindul a Securitate embertelen hatalmi gépezete. Képek és élő videók kivetítése, több szerepben brillírozó maroknyi színészcsapat járul hozzá a minimalista színpadi tér eseményeinek hatásos megjelenítéséhez. Az elnyomottak és főképp az elnyomók fájóan valós jellemvonásai megrázó erővel rajzolódnak ki az előadás során.
2. Anyám tyúkja (1.) (Örkény István Színház – rendező: Mácsai Pál)
Nincs hervasztóbb dolog, mint műkedvelők által összeállított, előadott versekből álló műsort végighallgatni. Mácsai Pál ráadásul a magyar irodalom kötelező költeményeiből gyűjtött egy estére valót, olyan alkotásokból, melyeket erősen elkoptatott a végtelen sok szavalat. Az Örkény színpadra lépő színészei nagy kedvvel és invencióval mondják, néha egymásnak feleselgetve, máskor humorosan vagy épp kórusban, de egyáltalán nem a megszokott sémák szerint a jól ismert sorokat. Az előadás közepe táján hirtelen megéreztem, miért érdemes verseket olvasni, mekkora lehet a líra hatalma. Ez pedig verhetetlen!
1. William Shakespeare: Hamlet (Örkény István Színház – rendező: Bagossy László)
Sosem hittem volna, hogy a Hamletből lehetséges ennyire a mának szóló, sodró erejű, ötletes, modern, de mégis az alapszöveghez hű adaptációt színpadra állítani. Shakespeare elévülhetetlen érdemein túl szükség volt arra, hogy Bagossy egy kockázatos húzással futballstadionba helyezze a cselekményt, majd a díszlethez és a termékeny alapmetaforához is végig ragaszkodjon. Polgár Csaba talán legkiérleltebb színpadi alakítását nyújtja a környezetéből kiábrándult, metszően okos, de a bolondot is jól játszó dán királyfi szerepében. Csak a remekül kidolgozott végjáték megérdemelne egy külön elemzést. Ezt az előadást látni kell!
